A világjáró bohóc esete az autótakaró ponyvával

Gyerekként sokat jártam cirkuszba, felnőttként pedig professzionálisan is űzom ezt a tevékenységet: bohóc lettem ugyanis. Több éve vándor bohócként járom az országot, és szórakoztatom a gyerekeket egész évben – a legtöbbször születésnapi zsúrokon lépek fel, de akadt már olyan alkalom is, amikor céges gyerekszsúrra kértek fel vendégfellépőnek.

Szabadúszó bohócként az ilyen fellépésekre általában saját autóval érkezem, a tél időszak azonban igencsak próbára teszi a járgányt. Pedig télen is sok fellépésem van, sőt: a bohóc mesterség mellett ilyenkor sokszor karácsony manóként járom az iskolákat, óvodákat, segítek a Mikulásnak kiosztani a sok lurkó ajándékát. Az eseményekhez azonban nem csak a jelmezt és a kellékeket illetően kell felkészülnöm, hanem az oda- és visszautazást illetően is. Márpedig, ha a járgányom cserben hagy, akkor nagy bajban vagyok.

Szerencsére találtam egy olyan autótakaró ponyvát, amelyik tökéletesen védi az autómat, így hóban, fagyban, esőben, szélben, szinte bármilyen extrém időjárási viszonyban bátran nekivághatok az előttem álló kilométereknek, mert tudom, hogy az autóm biztonságban van. Mivel a ponyvának három rétege van, így tényleg maximálisan véd minden környezeti hatás ellen, ráadásul nem pelyhesedik a lakkban sem. Az autótakaró ponyva száz százalékban vízálló, így sem az eső, sem a jég, sem a hó nem árthat az autónak. Ha szelesre fordul az idő, akkor sincs ok az aggodalomra, a ponyva belseje ugyanis puha, így ha alákapna a szél, a súrlódás következtében akkor sem sértené vagy karcolná meg az autó ablaküvegét vagy fényezését. A ponyva alján ráadásul erős zsinór található, amelyet ha szorosan összehúzunk, még jókora szélviharban is megakadályozhatjuk, hogy a szél levigye a takarást az autóról!

Persze az autótakaró ponyvára akkor is érdemes beruházni, ha nem cirkuszi bohócként járja az ember a világot. Magánemberként is ugyanolyan hasznos lehet, ha például nincs garázsod, vagy nem tudod az autódat fedett helyen hagyni. Az ázás, fagyás mellett a ponyva jó szolgálatot tehet madárürülék ellen is, a nyári időszakban pedig a napsugaraktól is véd, hiszen mindenhol UV réteg fedi a takarást. Én nem bántam meg, hogy beszereztem, tegyél így te is!