Egy barátnőm mesélte, hogy nemrég cirkuszban voltak a szüleivel. Bár ő annyira nincs oda az ilyesmiért, a szülei pedig nincsenek képben azzal, hogy pontosan miért, ezért elhívták. Ő pedig nem szeretett volna nemet mondani, hiszen mióta elköltözött otthonról, keveset találkozik a szüleivel. Gondolta, egyszer belefér, de legközelebb biztos, hogy ilyen programra nem megy el. Mindegy, a lényege a sztorinak igazából az, hogy amikor sétáltak hazafelé, vagyis a barátnőmhöz, mert a szülei feljöttek Pestre meglátogatni őt (egybekötötték azzal, hogy ezt a cirkuszi belépőt kapták ajándékba egy ismerősüktől), akkor látták, hogy egy pár utcával arrébb igencsak nagy füst gomolyog a panellakások felől. Szirénáztak, az emberek tolongtak, volt, aki csak bámészkodott, hogy vajon mi történhetett, de olyan is volt, aki este, szinte pizsamában jött ki a lakásából, valószínűleg pont abból a panelből, ahol a füst is volt.

Nem akartak beállni a bámészkodók közé, inkább továbbindultak haza, amúgy is fáradtak voltak már. Amikor hazaértek, még leültek beszélgetni, és akkor jött szóba a lakásbiztosítás vélemények témaköre. Hiszen erről mindenkinek van véleménye, rengeteg ember köt lakásbiztosítást, akinek meg nincs, az őszintén szólva, nem is tudom, mit gondol.

A szülei meséltek a cégről, ahol nekik van lakásbiztosításuk, ez a Pannonsafe nevű cég. Rengeteg mindennel foglalkoznak a cascotól kezdve, a nyugdíjbiztosításon és lakásbiztosításon át a takarékokkal, szinte mindennel. Itt tényleg szinte minden egy helyen van, ezért is választják sokan őket. Az oldal nagyon szépen fel van építve, apukája mutatta neki, aki már kezd egyre jobban belejönni az okostelefonjának a használatába. És mivel a könyvjelzőkbe el volt mentve az oldal, gyorsan rá tudott keresni és megmutatni neki. Egy leírás is van az oldalon, ami szerintem is eléggé meggyőző, ebben el lehet olvasni, hogy miért is éri meg őket választani. A központi irodájuk Pécsett található, de ha rámegyünk a “Kapcsolat” fülre, akkor ott mutatja is, hogy rá lehet keresni országosan is arra, hol található még esetlegesen iroda.

Szerintem nagyon fontos, hogy ha valakinek van egy lakása vagy háza, akkor mindenképp kössön rá biztosítást, hiszen nem lehet tudni, hogy a mai világban mik történhetnek meg egyik pillanatról a másikra. Akár egy rablás áldozataivá is válhatunk, de a rossz időjárási körülmények is megrongálhatják a házunkat, arról nem is beszélve, milyen kellemetlen például, ha a lakásban történik valami és az embernek nincs biztosítása és ismét mindent saját pénzből kell megvennie és megjavíttatnia.

Szóval tanácsolom mindenkinek, hogy alaposan gondolja át, hogy mit kockáztat, amikor azt mondja, hogy ő bizony nem köt biztosítást a lakására.