Mutasd a fürdőd, megmondom milyen vagy!

Jártam már sokszor cirkuszban, és az az igazság, hogy én nagyon szeretem. Tudom, hogy sok állatvédő ki van akadva rajta, én mégis szeretem nézni a lovakat, elefántokat, tevéket, szerintem ez pont olyan, mint az állatkert.

Van egy vándor cirkusz, aminek az előadásaira mindig elmegyünk az egész családdal. Az a baj csupán, hogyha nem a fővárosi nagycirkuszba megy az ember, akkor elég mostohák a körülmények. Szénaszag, az állatok szaga, hideg vagy éppen meleg a sátorban. Kicsi gyerekkel ez még nehezebb. A mosdó volt a legkritikusabb pont legutóbb, hiszen egy darab női wc-t gondoltak üzemeltetni a több száz fős nézőtéren ülő közönségnek. Nekem anyukaként ez nagy problémát jelentlett.

A WC és a fürdőszoba amúgy is minden olyan helyen, épületben fontos, ahol több időt szándékozik eltölteni az ember. Otthon alapvető, hogy a lehető legkényelmesebb, legergonomikusabb legyen ez a helyiség. A tisztálkodás fontos része a mindennapjainknak, és nagyon nagy hatással lehet a közérzetünkre is. A munkahelyi mosdó nem különben, hiszen ott is 6, 8, vagy 10 órát eltölt az ember naponta. Ezenkívül az összes kulturális létesítménynek rendelkeznie kéne normális minőségű és mennyiségű mosdóval.

Én például egy jógastúdióban dolgozom, ahol a kis fürdőszobát kellett a lehető legjobban megoldani. Itt nagyon fontos, hogy jóga gyakorlás előtt vagy után az emberek le tudjanak zuhanyozni. Amikor nemrég a fürdők felújítására került a sor, akkor rögtön rá is kerestem, hogy kis fürdőszoba csempe ötletek, hátha találok valami jót. A csapattal együtt igyekeztünk kialakítani az új fürdőt, és ebben nagy segítségünkre volt az oldal, amit az egyik munkatársunk ajánlott. Ő már dolgoztatott velük, ez pedig itt a weboldaluk: http://furdoszobaotletek.hu/ .

Egy olyan weboldalról van szó, ami lépésről lépésre végigvezeti az embert egy fürdő felújításán. Itt mondjuk erre nem volt kifejezetten szükségünk, hiszen egy felújító cégre akartuk bízni az egészet. A megtervezésnél viszont nagyon is fontos volt, hogy egy listát tudtunk követni. Én alapvetően lista mániás vagyok, szerintem sokkal könnyebben és hatékonyabban lehet dolgozni, ha az ember nem össze-vissza kapkod, hanem strukturáltan dolgozik. Tetszett, hogy egy cég is követni tudja ezt a fajta rendszerező mentalitást.

A kis fürdőszobához tehát csempe ötleteket keresgéltünk. Amikor már végképp nem tudtuk mitévők legyünk, felhívtuk a http://furdoszobaotletek.hu/ munkatársait és egyeztettünk velük. Nagyon segítőkészek voltak, mindent elmagyaráztak, amit a csempézésről tudni kell. Például engem meglepett, hogyha az ember átlósan helyezi fel a csempét, akkor máshogy kell a szükséges csempe mennyiségét kiszámolni. Sokkal többel kell tervezni! Ugyanígy az is jó volt, hogy figyelmeztetett minket a cég, hogy úgynevezett pót csempére is szükségünk lehet majd. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztott csempéből egy vagy két csomaggal többet érdemes venni, és ezeket a csomagokat érintetlenül, tehát kibontás nélkül elrakni. Ez azért kell, mert ahogy a lakberendezés minden területén, úgy a burkolatokban is nagyon gyakran változik a kínálat a különböző trendek hatására. Ha összetörik egy-egy csempénk, akkor tudunk hova nyúlni, és nem kell toldozni-foldozni, vagy leverni az egész burkolatot néhány hiba miatt. A főnököm, mivel a stúdióban volt már egyszer csőtörés, ezért úgy döntött, egy egész csőtörésnyi új csempét megvesz, és elteszi a biztonság kedvéért!