Stabilitásra a művészeknek és az artistáknak is szükségük van

Egy ismerősöm, Hajni nemrég mesélte, hogy a barátnőjével elmentek egy fesztiválra, ahol volt egy nagyon jó cirkuszi társulat is. A sátor környékén voltak táncosok, tűznyelők és kardnyelők, s műsorszáma után megismerkedtek és összebarátkoztak még egy gólyalábas artistával is, Norbival.


Ő mesélte nekik, hogy már jó pár éve saját vállalkozást alapított, mert bár a szakmáját imádja, fontos volt neki, hogy szabadabban dolgozhasson, olyan beosztás szerint, amit alapvetően ő határozhat meg.

A cirkuszi és artista élet iránti vonzalma egyébként már kamaszkorában kezdődött, amikor a mostoha anyja egy cirkuszi társulattal kezdett el dolgozni mint díszlettervező. Ennél a társulatnál dolgozott először ő is, s bár eleinte csak kisebb munkákat vállalt, mint például trambulin-felügyelet, viszonylag hamar megfogta őt ez az életmód, s ekkor elkezdte kitanulni a gólyalábazást, s nem sokkal később már pantomim-előadásokat is vállalt, melyekhez, mint kiderült, különleges tehetsége is volt.


A saját vállalkozás, amit alapított, elég jól ment, viszont egy idő után szeretett volna több mindenen is módosítani.
Egyrészről akart egy ügyvezető-váltást, másrészről némelyik tag adataiban változások történtek, ezeket az új adatokat is át kellett vezetni a hivatalos adminisztrációba.
Ami azonban a legfontosabb volt számára, az a székhelyváltás, ugyanis az otthonába lejelentett székhellyel nagyon elégedetlen volt, mert gyakran okozott problémát, hogy senki sem tudta átvenni a hivatalos küldeményeket, melyek közül pedig egynéhány bizony sürgős intézkedést igényelt volna.


A nagy szerencséje pedig pontosan az volt, hogy beszélgetésbe elegyedett Hajniékkal, ugyanis Mira, Hajni barátnője nem sokkal korábban alapított egy bt.-t, így mondta Norbinak, hogy böngéssze át a https://topcegalapitas.eu/cegmodositas/ oldalt, ugyanis a cégmódosítás ugyanúgy ingyen van náluk mint a bt. és a cégalapítás, amennyiben székhelyszolgáltatásukat is igénybe veszi az ember.

Norbi akkor nagyon megörült, mert így lehetősége nyílt az összes módosítást egy kalap alatt elintézni, ráadásul úgy, hogy a székhelyszolgáltatást kell csak ebből kifizetnie.

S később pedig annyira elégedett volt a szolgáltatással, hogy a https://topcegalapitas.eu/cegmodositas/ oldalt több olyan artista barátjának is ajánlotta, akik szintén saját vállalkozásuk keretei közt igyekeztek boldogulni.

Bár már a honlapot is nagyon meggyőzőnek találta, a telefonos beszélgetés volt az, ami végképp meggyőzte, így a cégmódosítás ingyen csomagjukat hamar igénybe vette, s az újlengyeli székhely amellett, hogy rendkívül kényelmes, budapesti ügyintézést tett számára lehetővé, az IPA-mentesség is óriási előnyt jelentett a számára. Ezen kívül 24 órán belül minden küldemény el lett hozzá juttatva elektronikus úton, így nem kellett többé aggódnia a több napos távolléttel járó fellépései miatt sem.

A kommunikáció mindvégig gördülékenyen ment, s nagyon örült annak is, hogy az első tárgyalásához kapott irodával is minden a legnagyobb rendben volt, s hogy ezt a szolgáltatást szintén felár nélkül, a csomag részeként vehette igénybe.

Mira azt mesélte, hogy Norbit annyira tehermentesítette a biztonság és a szabadság, amit kapott mindettől, hogy új, külföldi pantomim-eseményeken is gyakrabban kezdett szerepléseket vállalni, s ennek köszönhetően pedig megismerte még élete szerelmét is, egy karitatív alapítvány dolgozójaként rákos gyermekeket foglalkoztató és felvidító „bohóclányt”.

Hajni a legutóbbi találkozásunkkor egyébként már arról beszélt, hogy tervben van már az esküvőjük is, Norbi vállalkozása pedig egyre jobban megy, majd hozzátette, hogy bizony nem csak a magánéletben, de az üzletben is fontos a jó partner megtalálása, még akkor is, sőt, talán még jobban, ha az ember a művészetnek él.