Az álmaink megvalósítása gyakran nem várt akadályokba ütközik…

A nagynénim a példaképem. Fiatalabb korában cirkuszi artista volt, most pedig edző. Mióta az eszemet tudom, mindig a nyomába akartam lépni. A cirkusz és az artisták világa lenyűgözött. Rengeteg videót néztem meg, sőt, még filmeket is ebben a témában, és ha csak tudtam, élőben is elmentem az előadásokra. Kislánykoromban volt egy zenélő dobozom, ami egy cirkuszi sátrat ábrázolt. Ha felnyitottam, akkor zenélt, sőt még egy kis táncosnő is volt hozzá, aki mágneses talpának köszönhetően tudott körbe-körbe forogni a színpadon. Ez volt a kedvenc játékom, és még a mai napig is megvan. Nem nehéz kitalálni, hogy a nagynénimtől kaptam ajándékba. Anyukámék nem örültek neki, mert nagyon ellenezték, hogy artista legyek. Őszintén szólva maga a nagynénim is gyakran próbált lebeszélni róla. Mint minden profi művésznek és sportolónak, az artistáknak sincs könnyű életük. Magánéletük szinte egyáltalán nincs, és az egész életüket edzéssel, utazással, fellépéssel töltik. De tudjátok, hogy van ez: ha egyszer valamit annyira megszeretsz, hogy érzed ez az “igazi”, és semmi mással nem akarsz foglalkozni onnantól kezdve, arról nem lehet egykönnyen lebeszélni. Emlékszem, hogy a szüleim gyakran veszekedtek is emiatt a nagynénimmel korábban. Azt mondták, hogy bátorít engem egy nagyon is nehéz és bizonytalanságokkal teli életformára. Valamilyen szinten igazuk volt, hiszen féltettek engem. Viszont abban nem volt igazuk, hogy a nagynénim bátorított volna: ő csupán az igazat mondta el. Beszélt nekem az artista-élet szépségeiről és nehézségeiről egyaránt. Nem szépítette meg az igazságot, de ugyanakkor egy olyan ember szemszögéből beszélt, aki szintén el sem tudta volna képzelni, hogy mással foglalkozzon. Sok szomorúság és veszekedés után végül elkezdhettem én is az artistaképzést, és azóta már a szüleim is jobban megértették, miért szeretem ennyire. Mindegyik fellépésemre eljönnek és szerencsére a nagynénimmel sincsenek már rossz viszonyban.

A sportolók élete valóban nem könnyű. Gyakran ütközhetünk olyan akadályokba, mint például a sérülések. A nagynénimnek is van egy hasonló története, amit többször elmesélt már. Még a pályája kezdetén egyszer majdnem abba kellett hagynia az edzést egy gerincsérv miatt.

Szerencsére ma már sokkal kevésbé elfogadott az a nézet, hogy a sérveket azonnal műteni kellene, és elterjedtebbek a konzervatív megoldások. Erről olvastam már a therapy4u.hu weboldalán is. El van mentve nekem ennek a honlapnak az egyik felülete, a Porckorongsérv konzervatív kezelése | Therapy4U, mert amikor rátaláltam erre a weboldalra, nagyon szimpatikus lett, és ha egyszer nekem is hasonló problémám lenne, legszívesebben hozzájuk fordulnék.

A honlap kezdőoldalán máris sokat megtudhatunk a Therapy4U csapatáról. Ahogy ők is említik, manapság nagyon nehéz rátalálni az interneten a megfelelő szakemberekre. Annyiféle lehetőség és felület adódik a reklámozásra, hogy lassan bármit el lehet adni, ha elég jó a marketingje. Ebben a káoszban nem könnyű olyan szolgáltatást találni, amivel valóban elégedettek lehetünk. Ha például valamilyen termékről, használati tárgyról, szórakozásról van szó, csupán pénzt veszítünk, ha hibás döntést hozunk. Pénzt veszíteni természetesen egyáltalán nem kellemes, azonban az egészségünk minden pénznél többet ér, és ha ezt kockára tesszük, talán soha többet nem kaphatjuk vissza. Éppen ezért elképesztően fontos, hogy mindig hozzáértő és tapasztalt szakembert keressünk fel, ha egészségügyi gondjaink, sérüléseink vannak. A Therapy4u.hu-nál nincsenek híján a tapasztalatnak: 30 éves magabiztos szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és emellett a dolgozóik tudása és felkészültsége mindig naprakész. Úgy gondolom, ez valóban a két legfontosabb tényező egy egészségügyi szolgáltatás esetében. Egyrészt lényeges, hogy meglegyen a kellő biztonság és tudás, ehhez pedig elengedhetetlen a több éves tapasztalat megléte. Másrészt arra szintén szükség van, hogy a dolgozók, szakemberek, rendelők folyamatosan fejlesszék tudásukat, legyenek tisztában az újabb megoldásokkal és kezelési lehetőségekkel is.

A weboldalon azt is megtudhatjuk, hogy a rendelőben elsősorban gerinchez kapcsolódó problémákkal, sportsérülésekkel, illetve porckorongsérvvel foglalkoznak. Nincs egy bizonyos terápiás módszerük, hanem egyszerre több módszer használatához szükséges tudás birtokában vannak. Ezt nagyon szimpatikusnak találom, mivel minden ember más, és mindenkinek másféle terápiára lehet szüksége a gyógyuláshoz. Vannak olyan rendelők, ahol csak és kizárólag egyféle módszer sikerességében hisznek, és ezek gyakran nem válnak be egy-egy páciensnek. Ahol többféle gyógyító terápia áll a rendelkezésünkre, biztosabbak lehetünk abban, hogy mindenki megtalálja azt, amelyik neki a legjobban segít.

Ha a honlapon böngészünk, láthatjuk, hogy több korábbi beteg véleménye is fel van tüntetve. Mindegyik kifejezetten pozitív módon nyilatkozik a Therapy4U-ról. Olvastam olyat, amelyik a dolgozók kedvességét és türelmét emelte ki. Sajnálatos módon elég sok rossz tapasztalatom van rendelőkből, kórházakból, ahol az orvosok és az ápolók nem voltak éppen kedvesek. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a problémával, hogy rossz élménnyel jövök ki az orvostól, mert nem magyarázott el mindent, türelmetlen volt, nem hallgatott végig, nem vette komolyan a problémát, esetleg lekezelően viselkedett. A kedvesség, segítőkészség, és a türelmesség nagyon fontos tényezők egy egészségügyi szolgáltató esetében, és a vélemények alapján a Therapy4U ebben igencsak jól teljesít. Többen is kiemelték a helyszín tisztaságát, modern berendezését, valamint az öltöző praktikusságáról szintén esett szó. Láttam egy véleményt, melynek írója a vizsgáló és kezelő terapeuta alaposságát dicsérte. Egy hasonlóképpen gyakori és kellemetlen probléma szokott lenni az orvosi vizsgálatok során, hogy a vizsgáló egyszerűen vet a betegre egy fél pillantást, majd hazaküldi azzal a tanáccsal, hogy szedjen fájdalomcsillapítót. (Erre pedig a beteg valószínűleg már magától is rájött korábban, ha fájdalmak miatt fordult az orvoshoz.) A pácienseknek szüksége van ellenpéldára, ahol valóban alaposan vizsgálnak meg, hogy a probléma okát teljes biztossággal meg tudják találni, és megfelelően tudják utána kezelni. A weboldalon videó formájú ismertetőket szintén találhatunk és megtekinthetünk.

Ha kíváncsiak lennénk, hogyan zajlik egy terápia folyamata, ennek pontokba szedett leírását is elolvashatjuk. Az első, és egyben az egyik legfontosabb lépés az állapotfelmérés. Ennek során a fájdalom forrását keresik meg, és kezelik manuálterápia segítségével. Ha esetleg olyan problémát találnak nálunk, aminek megoldásához elengedhetetlen az orvosi beavatkozás, erről is megfelelően tájékoztatnak, illetve tovább irányítanak szakorvoshoz. Második lépésként a fájdalom okát kutatják. Ahhoz, hogy a fájdalommentes állapot fenntartható legyen, tudni kell, hogy mi okozta a fájdalmat. A harmadik pontban pedig a terápia menetét tekinthetjük meg. Ennek fontos részei a mobilizálás, izomlazítás, az izmok erősítése, végül pedig egy olyan sport keresése, amellyel biztosítható lesz az állapot fennmaradása, a fájdalommentes élet, és az izmaink rendszeres és megfelelő használata.

Ha te is amiatt aggódsz, hogy egy sérülés vagy fájdalom tönkreteszi a karriered, esetleg megakadályozza álmaid megvalósítását, érdemes lehet kéznél tartani egy rendelő elérhetőségeit, ahol hatékonyan tudnak segíteni neked – úgy, mint ahogy én is tettem a Porckorongsérv konzervatív kezelése | Therapy4U weboldallal.