Cirkuszban jártunk a gyerekeimmel

A kisfiam és a kislányom nagyon szereti a cirkuszt és a benne szereplő állatokat, valamint bohócokat. Így igyekszem minél többször elvinni őket egy – egy ilyen előadásra, hogy sok jó emlékük legyen. Különös kedvencük a majmok és az elefántok. Így ajándékba is ilyen plüssöket szoktak kapni, aminek mindig nagyon örülnek. Az egyik előadáson összefutottunk a gyerekeim barátaival és az anyukájukkal. Úgy döntöttünk, hogy egymás mellé ülünk, és elkezdtem beszélgetni a másik anyukával.

Megtudtam tőle, hogy nemrég a férjével úgy döntöttek, kicserélik a régi nyílászáróikat újakra, mert már nem voltak jó állapotban. Ehhez az interneten keresett segítséget, ugyanis nem sok információjuk volt amatőrök révén. Beírta a keresőbe, hogy műanyag párkány méretre vágása, és kidobott egy olyan oldalt, ami nagyon hasznosnak bizonyult a számukra. Ugyanis rengeteg jó tanácsot találtak mindenféle témában, hogy mire kell odafigyelni, ha az ember úgy dönt, lecseréli az ablakait.

Ez az oldal segítségével le tudták mérni helyesen a szükséges új ablakok méreteit. Ugyanis azt olvasták, hogy ahhoz, hogy valós adatokat kapjanak, a jelenlegi ablakaiknál kicsit ki kell bontani a burkolatot, és látható lesz a korábban fedett rész is, amit egyébként bele kell számítani a méretbe. Ezen felül még számos hasznos dolgot tudtak meg a nyílászáró cseréről, így bátran ajánlotta nekem is ezt az oldalt arra az esetre, ha ilyen projektbe kezdenék egyszer. Ráadásul a választott párkányok is tökéletesen passzoltak az új ablakokhoz.