Ekkora balszerencsét!

Egyik héten épp Skype-on beszéltem az egyik barátnőmmel, aki vidékre költözött a párjához. Már évek óta együtt voltak, és a srác felajánlotta, hogy költözzön le hozzá, ő pedig most már ott lakik vele. Úgyhogy amikor éppen nem tud Pestre feljönni, akkor hétvégén szoktunk videóchatelni. Sokkal könnyebb és kényelmesebb így, mint írogatni. Ráadásul így még látjuk is egymást.

Mesélte, hogy a srác szülei kaptak karácsonyra valakitől egy cirkusz belépőt Budapestre, de nem tudtak végül elmenni rá, így a jegyeket bukták. Egyrészt azért nem tudtak elmenni, mert mindketten betegek lettek, másrészről pedig a kocsijuk épp a szerelőnél volt, mert nyári gumi cserén volt és feltették a kocsira.

Barátnőmék nem szeretik a cirkuszt, én meg pláne nem, így senki nem tudott helyettük elmenni. Kérdeztem, hogy honnan rendeltek ott vidéken autógumit, hiszen ennek a beszerzése biztos kicsit körülményesebb lehet ott, mint itt a fővárosban.

Mondta, hogy Karcsi találta nekik a neten a gumidiszkont.hu weboldalt, ahonnan lehet rendelni. Még sosem hallottam erről a cégről, kíváncsivá is tett. Úgyhogy utána megnéztem őket az interneten, hogy mégis mit tudnak pontosan, mert tudtam, hogy apukám is szeretne majd gumikat cserélni, ha nem is idén, de jövőre szerintem már biztos.

Azt kell tudni róluk, hogy rendelni kizárólag interneten keresztül lehet, de elég könnyű a folyamat, úgyhogy ettől senkinek sem kell megijednie. Lehet kérni kiszállítást itt az ország bármely területére, de akár személyesen is át lehet őket venni valamelyik átvevő ponton. Ha a rendelésedet készleten lévő termékre aznap délig leadod, akkor akár már másnap is megkaphatod a gumikat, de ha utána adod le, akkor két nap minimum a kiszállítási idő, de azt figyelembe kell venni, hogy főszezonban ez kicsit tovább tarthat.

Átküldtem aztán apukámnak is a weboldalt, hogy olvassa el, hiszen neki lesz majd erre szüksége, nem nekem. Úgyhogy most így ő is jól járt ezzel a sztorival.