Minőségi metszőollót vásároltunk édesapámnak

Hétvégén ismét cirkuszban jártunk, nagyon jól éreztük magunkat a családdal, és most magunkkal vittük a barátnőm kislányát is, aki most volt először ilyen helyen, hát még azt az ámulatot, ami kiült az arcára az egyes produkciókat látva, látnotok kellett volna! Nagyon aranyos volt.

Szerencsére nem fél a bohócoktól, így nem okozott problémát, amikor a műsor közben odajött hozzánk az egyik, és átnyújtott neki egy lufiból hajtogatott állatkát. Később ellátogattunk édesapámhoz, akinek meséltem, hogy milyen jól érezte magát a szomszéd kislány.

A beszélgetés közben a szerszámai között matatott, és akkor láttam meg, hogy a metszőollója már nem igazán bírja a gyűrődést, nehezen működtethető, és már nagyon rozsdás egy darabról volt szó. Így rákerestem a neten a minőségi metszőollóra, hogy megtaláljam a legjobbat, amit édesapámnak ajándékozhatnék, hiszen olyan eszközről van szó, amit sok-sok évekig tervez még használni.

Így találtam meg a Gazdabolt nevű webáruházat, ahol nem csak egy, hanem több minőségi metszőolló közül lehet válogatni, valamint úgy láttam, hogy ebben a kategóriában fűvágó ollókat is lehet találni, bár arra most nincs szükségünk. Az áruházban található metszőollókról már a képek alapján is látni, hogy sokkal masszívabb darabok, mint apukámé, és a leírás alapján nagyon könnyen lehet működésbe hozni ezeket a metszőollókat. Jó a fogása is, már úgy alakítják ki a markolatot, hogy könnyedén a kezünkbe tudjuk venni, és egyszerűen működtethetőek legyenek.

Egy klasszikus minőségi metszőollóra esett a választásom, ami hasonló édesapám metszőollójához abban az értelemben, hogy hagyományos kinézete van. A leírás alapján igazán hatékony vágóéllel látták el. Ez alapján azt gondolom, hogy nagyon jól hasznosítható a kertben a virágoknál, valamint a fiatalabb hajtások metszésére is teljesen tökéletes az a vágófej, amivel el van látva ez a klasszikus metszőolló.

Nemcsak egy, hanem két fogási pozícióval rendelkezik, ami lehetővé teszi azt, hogy a metszés gyorsan és könnyedén végezhető legyen. Ez nagyon fontos, hiszen senki nem szeretne órákat vesződni egy egyszerű metszéssel az ollója miatt.

Mivel a webáruházban volt raktáron a metszőollóból, így néhány kattintás után már le is tudtam adni a megrendelést, és az ígéretekhez híven pár napon belül megérkezett édesapámhoz a metszőolló. Így következő hétvégén, amikor mentünk hozzá, lelkesen mesélte, milyen volt az első használat, és, hogy azóta mi mindenre használta ezt a szuper minőségi metszőollót. Nagyon örülök, hogy így betalált az ajándék metszőolló. A webáruház linkjét pedig jól elmentettem, máskor is jól jöhet.

minőségi metszőolló